Page 25 - SEED - SZVM - Jógyakorlatok
P. 25
személyes vállalkozói mentorprogram seed • 25
Az együttműködésben óriási segítséget jelentett egy harmadik szereplő is, mégpedig Lúcia
férje. Robi nemcsak biztatásával és támogatásával segítette a folyamatot, hanem a találkozások
megszervezéséből is aktívan kivette a részét. Az együttműködés sikerességének kulcsa az őszin-
teség és a kölcsönös bizalom volt: a kezdetektől egyértelműen jeleztük egymás felé az elváráso-
kat, a kéréseket és a lehetőségeket. Talán ennek is köszönhető, hogy a mentorprogramon túl is
számíthatunk egymás segítségére és társaságára.
Nem leírni, hanem lerajzolni kellene
a terveket és az elgondolásokat.
A mentorálási folyamat eredménye
Mindketten nagyon elkötelezettek voltunk a cél elérése mellett. Az egyeztetések és a közös gondolkodás
aztán meg is hozta az áttörést. A tevékenységek szinergiáját a rajzművészet kohéziójában találtuk meg: ez
az a pont, amelyik magában foglalja mindkét értéket (egyediség és eladhatóság), s amivel jól kifejezhető
mind a termék/szolgáltatás egyedisége, mind az esztétikum populárisabb megközelítése. Erre már lehet
marketingstratégiát építeni, fogyasztóbázist alapozni, és itt teremtődnek meg a szélesebb, de mégis konk-
rétabb üzleti lehetőségek.
A két irány összekapcsolását erősíti a self branding, amely betekintést enged az alkotó világába, létrehozva
ezzel a művész és művészete egyértelmű kapcsolatát. A hatékonyság stabilizálása mellett sokat foglalkoztunk
az innovációval, nagy hangsúlyt helyezve a növekedési lehetőségek újragondolására. Feltérképeztük az üzleti
és a művészi területen elérhető jótékony kapcsolatokat. Ebből a folyamatból került ki egy művészeti képzés
jövőbeni elindításának lehetősége. Ez visszavezetett az első találkozás alkalmával feltett kérdésemhez: Mit
mondanál a Forbes Magazin riporterének, amikor évek múlva interjút készít veled a sikereidről?
Mit adott nekem a program?
Kéri Viktor: Minden fejlesztési folyamatból sokat
épülök, hiszen nem lehet valakit úgy átvinni egy
csónakkal a folyó túlpartjára, hogy mi magunk
is meg ne érkezzünk oda! A Lúciával való közös
gondolkodás jóval többet adott nekem, mint
az együttműködések általában. Művészi szem-
lélete megerősítette bennem az egyedi értékek
jelentőségét és azok motivációs erejét is. A projekt
rávilágított arra, hogy egy üzleti tervet nemcsak
megíratni, hanem megrajzoltatni is lehet. Már
hogyha valaki éppen a rajzolásban kiváló.
Mészáros Lúcia: Nagyon féltem a mentorvá-
lasztástól, mivel jóformán nem tudtam, hogyan is
definiáljam magamat a vállalkozói világban. Viszont
minden mentorálási alkalomkor örültem annak,
hogy Viktor nem csupán sablonos irányelvekkel
akarja letudni az „állomásokat”, hanem próbált
újfajta megközelítésekkel és hosszú távon jól al-
kalmazható üzleti és baráti tanácsokkal is ellátni.
A legfontosabb tényező, amire sikerült megoldást
találnunk, hogyan összpontosítsam a sok kreatív
gondolatot egy irányba, és építsek énmárkát.